Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző

Második képzési alkalom

00_főkép.jpg
A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző második hétvégéjén Budapestre látogattak a program résztvevői.

A hétvége első állomása a Külügyminisztérium volt, ahol Borbély Péter Tibor, a Külügyminisztérium Határ Menti Gazdaságfejlesztési Programok Főosztály osztályvezetője, illetve dr. Szűcs Ádám Imre a Külügyminisztérium osztályvezetője, az MCC Alumnusa fogadta a csoportot. A délután folyamán dr. Dúró József, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójának előadásait hallgathatta meg a közönség „Európai uniós politika és intézményrendszer” témában. Késő délután, illetve este pedig Surjányi Fanni, az MCC Alumnája és az ELTE Vitaklub korábbi alelnöke tartott vitakészség-fejlesztő tréninget a résztvevőknek.

A szombati napon a Miniszterelnökség épületében Gulyás Gergely az alkotmány szerepéről tartott rövid előadást, majd egy hosszabb beszélgetés bontakozott ki a hallgatókkal. Ezután a csoport körbevezetés kíséretében megtekinthette a Parlament épületét. Délután dr. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója előadása zárta a napot „A nemzetállamok helye és szerepe Európában” címmel. A hétvégi program utolsó napján pedig a résztvevőknek lehetőségük volt meglátogatni Budapest számos nevezetességét is.

Támogatóink: